Itt vagyok, kérem!

 

A GonoszPók blogot egyik csapás éri a másik után, kérem! Kezdem azt hinni, hogy a sors elégelte meg hogy a sok biztos tudást az olvasók tudomására hozva elcsentük a kiszámíthatatlanságot, kifürkészhetetlenséget. Először a GonoszPók tojónyílás gyulladása, most pedig ez a kígyóharapás, ami velem esett meg, és ellehetetlenítette a már egyébként gyógyult Pók tojásaiból a jóslatok bemásolását az Önök okulására.

 

Kérem, egy szudáni törpe vipera homlokon harapott. Toxikus marásának köszönhetően olyan mértékű ömleny buggyant duzzadtan a szemeim elé, hogy képtelen voltam a szolgai teendőimet ellátni. Sajnos ez a hatalmas kelés olyan érzékeny volt, hogy hiába próbáltam feltámasztani egy bársonnyal bevont kissé megszaftosodott, barnásan puha banánnal, úgy is kíméletlen fájdalmat okozott. Sok időt töltöttem befelé figyeléssel, és ezt Önöknek is ajánlom kérem, bár kétségtelen hogy az észak afrikai hüllő támadása nélkül.

 

Remélem hogy megbocsátanak nekem a jövőjükre kíváncsi GonoszPók tisztelő olvasók, és újra visszatérnek, sőt, megosztják másokkal is ezt a páratlan lehetőséget, melyet a jövő ismerete nyújt.

 

Mai illusztrációinkat egy kis hazai cég küldte be, örömmel mutatom be önöknek az MTI-t. A gyüjtemény címe, "Jóbarátok"! 

 

Mai kiemelt jegyünk, a

 

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19.)

 

Régi vágású dalok énekléséből, és szánalmas viccek meséléséből élő középkorú színészposvány kér kölcsön öntől hatezer forintot, melyen meglepődik, hiszen sosem ismerte személyesen azelőtt a sótlan ripacsot. Ne adjon neki, csak elinná. A vízöntőre mesés napok várnak, ha megtanulja elfogadni a belülről erősen felbuggyanó embergyűlöletet. Kerülje a sós ételeket pár napig. Egy merőben új gombafajt fedezhetnek fel lábujjközében, ha a héten közösségi fürdőt látogat.

 

A tovább néhány jegyről gyengélkedésem, és a nehezen visszahúzódó ömlenyem miatt csak igen röviden számolok be Önöknek, de vegyék komolyan, kérem!

 

KOS (március 21-április 20.)

 

Ne figyelje a lélegzését, több nagyszerű keleti filozófus őrült bele ebbe a szokásába. Használjon olajat zsír helyett.

 

 

 

BIKA (április 21-május 20.)

 

A lényeg ezen a héten a koncentráció. Indul! Tegye félre a gyűlöletét, és figyeljen másokra. Szélsőséges nézeteiért barátai megfeddik.

 

 

 

IKREK (május 21-június 21.)

 

Sorolt almával dobálják meg egy külvárosi utcában. Egyáltalán ne menjen a külvárosba a következő napokban...hiába van igaza, ha kevesen értik amit mond.

 

 

 

RÁK (június 22-július 22.)

 

Vásároljon szelvényeket,kuponokat, nyerő lapokat, lottót, totót, küldje, kaparja, töltse, vágja ki és küldje vissza, vegyen részt, húzzon egyet, kattintson és tárcsázzon, küldje el sms-ben a „MAKAKO” szót, mert NYERI FOG! Az élet szép!

 

 

Tudom hogy Önök kíváncsiak még a jövőjükre, de kérem értsék meg, hogy ez is hatalmas erőfeszítésembe került. Egy kendővel óvatosan felkötöttem a homlokomról lecsüngő immáron márványosan erezett gusztustalan marás végeredményét. Erőt gyűjtök, és hamarosan folytatom, kérem!

 

A GonoszPók szolgája

 

ui.: igen, a GonoszPók valóban nincs megelégedve a hazai politikai elittel, sem pedig a tevékenységével. Nem tagja egy pártnak sem, és reális alternatíva hiányában egyik oldalhoz sem húz, kivéve a sarkokat, de ez korántsem jelent szélsőséges, vagy szögletes gondolkodást. A GonoszPók szabad, nem érzelmileg politizál. De mivel ez a blog a jövőjükről szól, politikával konkrétan ezután sem foglalkozunk, kérem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonoszpok.blog.hu/api/trackback/id/tr841032885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása